Részlet egyik levelemből:
"Szia Mami!

Ad captandam benevolentiam (a jóindulat elnyerése végett) írok egy kicsit, hátha türelmesebb leszek én is a világgal szemben, és kései válaszom megbocsátod. Kesergő a levél, de ne légy ettől szomorú, a szeretet bennem a régi.

Ismét Bp. kitapétázásán dolgozom, azt legalább sikerrel, mert még mindig nincs normális állásom, csak zöldségesrekeszek, meg "zsemletálcák". Azt mondják, hogy rosszul él a magyar, de azt nem számoltam, hány kiló cukrászsütit adtam el egy nap alatt a pultból. (Megfogadtam, hogy amint 80e Ft fölötti fizetésem lesz, veszek magamnak egy lúdlábat és két rigójancsit én is :D - na jó, két lúdlábat, adok Kicsimnek is...) :) Sokat veszekszem Kicsimmel, de csak az a hülye pénz nem elég, nem az ő hibája. Nem bunkó, vagy szemét, mint az exeim, csak tanulnia kell, és nehéz. Közben mindenki piszkál az ismerősöeim közül, hogy miért nem egy olyan emberrel vagyok együtt, aki keres is rám - na persze, könnyű azt mondani...
Itt Pesten rohadt nagy értékmérő a pénz, a "mennyit keresel?", meg ilyenek. Nem sokra megyek az én értékmércémmel, a boldogsággal, meg a szerelemmel. Csak akkor vagy jó pasival, ha az dolgozik is... meg költ rád, meg elvisz valahova, ergo "boldoggá tesz". Engem speciel az tenne boldoggá, ha 15ezerrel többet kereshetnék 40-45 óra heti munkával, és mellette szombatonként elmehetnék az iskolába. Álom!
[...]
Nem álltam sorba repetáért, amikor az önbizalmat osztogatták, a fene egye meg - a Jóistennek meg túl sok dolga van mostanában, foglalt a vonala.
Mosolyogni? Félek, hogy a végére már csak egy bárgyú vigyor marad...


Azért nem vagyok szomorú, csak a remény az nem sok a nyugalomra. Békére vágyom - magammal és magamban.

Puszillak sokszor, ne szomorkodj, mosolygok azért is:

Judit (kis)lányod"