Herceg, ne kérdezd sem most, sem utóbb...

Hát ide is "visszatértem".
Néha jó belegondolni, hogy elmúlt dolgok is vannak, amiket már elhagytunk, túléltük, megfeledkezhetünk róluk.

A gyakorlat a csalódás gyakorlata, de egyben az élni akarásé, a boldogságkeresésé, és főleg annak a gyakorlata, hogy semmit nem érdemes misztifikálni, mert előbb-utóbb leesik az álarc, és hazamegyünk a bálról - cipő, hintó meg egyéb sallangok nélkül.

Időközben gazdája lettem két tengerimalackának, Pamacsnak és Zizinek - türelemre tanítanak, és reflexeket indítottak bennem, én is örülök, amikor hazaérek, ahogy ők is eljárják táncukat nekem. Voltak már dokibácsinál is, amit kissé megilletődve vették tudomásul. Általában úgy emlegetem őket, hogy: "az éhező egyetemisták a sarokban", mert egész hihetően adnák elő az éhezést, ha nem lennének kicsit tokásak a nyakuknál - de még nem kövérek, csak jóltápláltak...

Véget ért a mai történetem, tanulság nem sok volt, de talán majd az lesz a cél legközelebb.