Találtam egy helyet a városban, ahol meginnék egy kávét. Hazafelé mindig átmegyünk a Dunán (meg nem mondom, hol, melyiken, szóval) egy hídon - többnyire persze este -, de a hídról ezernyi fénypötty az egész város, és alatta is csillogó fekete bársonyövként a folyó... én ott, a híd közepén álldogálva innék egy kávét. Akár egyedül is, de ha lehet, akkor legyen mellettem valaki szépen, csendben.
Vannak pofonok, amik elől nincs esélyed elhajolni, és a végén úgy érzed, talán nem is akartál. Most aztán megkaptam barátnőmtől: én nem is akarok változni, váltani. (Nem tudom, 7 hónapnyi álláskeresés után mit gondoljak a váltásról... az esetek 90%-ában vissza se jeleznek, vagy csak küldik a sablon "sajnos..." e-mailt.) Végül arra terelődött a szó, mit szeretnék csinálni valójában, és mondtam, hogy színházban dolgozni. "Hát akkor, miért nem kezdesz?" Egyszerű: a "nagy" színházak nem keresnek ilyen képzetlen embert, az "ama-tőrök"nél meg nem tudnám fizetni az albérletet, se a sulit (és akkor csak feltettem, hogy kapok érte pénzt.) Erre azzal jön, hogy én mindig csak magyarázkodom. Pedig nagyon jól tudja, hogy ez a helyzet. Sőt, azt is nagyon jól tudja, hogy rühellnék egy irodában, négy fal között csücsülni, de mondjuk a 16 kg-os szaloncukros dobozok emelgetését sem díjazom... úgy "valahol a kettő között" érezném jól magam.
Mindenki meg akarja javítani az életemet, csak sosem azt nézik, hogy nekem mi a jó, hanem mindenki a maga módján elgondolja, hogy nekem mi lenne a legjobb. Csodálkoznak, hogy nem vagyok elég "hálás", nem tudok örülni semminek. Én nem vagyok annyira "rászorulva" kedves szamaritánusokra az életemből, nem a földön fetrengek, annyira nem kell sajnálni, mint egy eltört lábú állatkát... alamizsnát meg pláne nem, köszönöm, engem tudniillik "hizlal".
Most már van egy zugom, ahova elbújhatok mások elől, mert néha olyan idegennek érzem magam ebben az egész városban; csak egy kávéval a kezemben, a hídon állva veszítem el a realitást, és kristálygömbként forgatnám a csillogó tájat. Ha nagyon akarom, végül bele is tehetem a kávémba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése