Leültem kicsit ismét elmélkedni, bár az elmémet leszívja némi munkaügyi szabályzat és törvények, de ez van. A két kollégámat is segítenem kell, de azok meg nem sokat segítenek nekem, úgyhogy most szinte én vagyok a legjobban elmaradva...
Ha tudnátok milyen jó - meg persze felelősség is. Szerintem kilószámra használom a PostItet, nehogy elfelejtsek valamit. Egyvalakit nem fogok - ma is találkoztunk, és milyen jó volt odabújni hozzá, megölelni, és tudatni vele, hogy tényleg egy nagyszerű ember... Még mesét is mondtam neki, legalábbis amennyi fejből ment, tudjátok: "Szerda ablakában csütörtök ül, / És ordít csütörtökül."
Megint nevettem meg bolondoztam és végre nem fájdalomból, hogy azt takarjam el vele. Pedig néha úgy tűnik, évezredeket várok rá, de az olyan jó, mert azok alatt az évezredek alatt az ember megkövesedik, szoborrá dermed a várakozásban, és pillanatok alatt felenged, amint megérkezik, vagy meglátom. Végre komolyan vesznek, sőt, szerelmet vallanak - ráadásul nekem... Pont nekem, akinek aztán semmi köze ahhoz, amit csodálatos nőkről tartanak az emberek... Pont én tudtam valaki életének értelmet adni... Hihetetlen, és ha ez egy álom, akkor nem akarok felébredni még...
Azt szoktam neki mondani, hogy nézze meg a Holdat, mert minden éjjel újrafestem neki - amikor nem sikerül szépre, akkor felhőkkel betakarom. Ebbe a szerelembe az is beletartozik, hogy valami lehetetlent kövessen el az ember :D
Jó éjszakát, megyek dolgozni a Holdon is!
Judit
1 megjegyzés:
Örülök, hogy végre boldog vagy! Csak azért egy kicsit bánt, hogy engem elfeleddtél... Bár ugye, ha szerelmes az ember, akkor ezen nem lehet csodálkozni:-)Pedig még áll a kávés meghívás!
Megjegyzés küldése